2009. június 28., vasárnap

Békebeli vajas kifli


Még emlékszem azokra az isteni vajas kiflikre amiket gyerekkoromban lehetett kapni a boltban. Sajnos eltűntek ahogy a többi ehető pékáru is. De a napokban Limaránál ráakadtam egy szuper receptre. Kicsit féltem ettől az előfőzéstől de zökkenőmentesen sikerült az is. Limara receptjei úgy tökéletesek ahogy vannak,sosem változtatok rajta (ill csak annyit,hogy nekem nincs BL80-as lisztem így finomlisztet használtam). Tőle másolom át a receptet,remélem nem haragszik meg érte.
Hozzávalók:
  • 3 dl tej
  • 1 tk. só
  • csipet aszkorbinsav
  • 1 ek. cukor
  • 60 dkg BL 80 liszt
  • 10 dkg vaj
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2 ek. burgonyapehely ( elhagyható)
Kenyérsütőgép üstjébe tettem a vaj kivételével minden hozzávalót. Hagytam, hogy összedolgozza a tésztát, csak ezután adtam hozzá a puha vajat kis adagokban. Szép hólyagos tésztát dagasztott a gép. Dagasztógéphez kb. 0,5 dl tejjel több szükséges. Kelesztőtálban duplájára kelesztettem, majd lisztezett felületen 8 egyforma darabba vágtam. Nagyobb kifliket szerettem volna, de lehet 10 vagy akár 12 részre is osztani. Egyenként ovális alakra nyújtottam őket, majd feltekertem. Lisztezett felületen hagytam őket kelni, ebben a nagy melegben elég volt nekik 20 perc. Egy nagyobb lábosban vizet forraltam, majd a megkelt kifliket egyesével előfőztem. Oldalanként fél-fél percig. Óvatosan nyúltam alá egy szűrőlapáttal és sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem őket. Érdemes azonnal a helyükre tenni, mert nem lehet késöbb mozgatni őket. 200 fokra előmelegített sütőben sültek kb. 15 percig.

11 megjegyzés:

JD írta...

Nagyon szép lett, gratulálok! :)

JD írta...

Ja.... és a töltött paprika receptedről még nem mondtam le... várok :)))

trinity írta...

Nagyon szép lett!!!

linbori írta...

JD az volt ebédre! Hozom a receptjét! Rém egyszerűen főzöm!

linbori írta...

Trinity köszi :)

Limara írta...

Gyönyörű kiflik! :))

Jutka írta...

Szia, nézz be hozzám van egy meglepi a számodra, üdv. Jutka

haNa írta...

Jól értem, hogy a megkelt, nyers tésztát forró vízbe teszed és megfőzöd???? Húúú, ezt nem is hallottam még! És mennyi vízbe? Ellepi vagy csak éppen kevésbe? A kiflik gyönyörűek és válaszod után ki kell próbáljam, mert Hannám imádja és mellesleg a kiflit csoda szépen hívja:szivárvány, mert olyan az alakja! :)) A BL 8as lisztet én tudod hol találtam meg? Városunkban van malom és ott. Kersekedelemben sehol nem láttam még!

linbori írta...

Hana szerintem jól érted. Megformázod és kicsit keleszted,de nem kell annyi ideig mint egyébként. Fogsz egy akkora lábost amibe belefér a kifli kényelmesen. Én félig szoktam tenni vízzel de fenn marad a tetején a kifli. Csak óvatosan forgasd és a kiemelésnél is vigyázz,hogy ne nyomkodd össze.
Tescoban van ám BL80-as de én nem használom.Anélkül is jó lesz.

haNa írta...

Kösz linbori! Kifogom máris próbálni, mindjárt indítom a gépet! :)) Du nem csuklottál? Épp tescoban voltunk és elidőztem a lisztes sorban, mikor megláttam a BL 80-ast. Hát jutottál eszembe rögtön, hogy pont ma írtam erről neked. Majd beszámolok a főzös blogomban(is)! Kösz mégegyszer

Névtelen írta...

miert ne:)