2009. február 6., péntek

Ropogós héjú kenyér

Ismét Limarát illeti a köszönet. "Segítségével" sikerült megsütnöm életem első cserepes,ropogós héjú kenyerét. Az ő általa kikísérletezett öregtésztát és a jénais sütést próbáltam ki tegnap. Hmmm milyen finom volt a kenyér csücske még melegen.

Az öregtészta receptjén nem változtattam és szó szerint másolom ide (innen)

Az én öregtésztám:


  • 3 dl langyos víz

  • csipet só

  • 50 dkg liszt

  • 1 ek. olaj

  • 1 tk. cukor

  • 1 dkg élesztő


Gépben 20 percig dagasztatom, majd hagyom, hogy alaposan túlkeljen. Nyáron az üsttel együtt beteszem a hűtőbe 10-12 órára, ilyenkor hűvösebb időben maradhat a gépben egész éjszakára. Másnap bekapcsolom a gépet, de csak addig, míg gombóccá gyűri a tésztát. Tálba teszem, letakarva hűtőbe tárolom, akár 1 hétig, 10 napig is felhasználható.

A kenyeret másnap így sütöttem:

Hozzávalók: 2,7 dl víz, 2 ek olaj, 3 ek burgonyapehely, 50 dkg liszt, 2tk só, 1 tk cukor, 1dkg élesztő, 20dkg öregtészta.

Gépbe pakoltam a tészta programra. Ez nálam 1 óra 15 perc. Utána kicsit átgyúrtam, megformáztam és egy mély ovális jénaiba tettem. Tetejére borítottam egy ugyanilyen tálat. (Limara 8 l-es kacsasütőt javasol erre a célra. Sajna ezzel még nem rendelkezem de be fogom szerezni mert így kicsit lapos lett a kenyerem teteje.) Így lefedve duplájára kelesztettem,közben a tetejét bevágtam. Hideg sütőben kezdtem a sütést és előtte még a tetőt belülről jól bepermeteztem vízzel. 220 fokon 50 percig sütöttem, kb 40 perc után tető nélkül. Miután megsült rácsra tettem és hideg vízzel bepermeteztem. Aztán boldogan hallgattam ahogy pattog végre az enyém is.

9 megjegyzés:

Limara írta...

Gyönyörű! Gratulálok! :))

linbori írta...

Limara köszi a gratulációt...bár neked köszönhetem az eredményt.

Ancsika írta...

elkapott a hév! :))
Öregtésztám kész; holnap sütöm! Drukkolj, mert eddig még nekem sem sikerült ilyen gyönyörüt sütnöm!

A tied nagyon cépséges és biztos finom is! :) Gratula!

linbori írta...

Mian drukkolok!!

JD írta...

Ismét szépséges kenyérkéd lett :) Hmmmm....
Én is szeretnék egy kenyérsütőt, lehet, hogy Enyémférj vesz nekem. Jöhetek majd különórát venni?

linbori írta...

JD gyere!

Ebdette írta...

ANnyira szép, hogy Balázs nem hiszi el, hogy te készítetted :D:D::D SZóval légyszi, kóstolót :D

linbori írta...

Drága Betti mit akar Balázs egy 6 napos kenyérrel???? Amúgy szerinted maradt belőle? :D:D:D

JD írta...

Szia! Ha erre jársz, nézz be hozzám légyszi! :)